"február 7.

Ma beültem a fürdőszobaablak párkányára elmélkedni. A Pocakos éppen zuhanyozott. Csak a vizet erőlteti, de én már feladtam, hogy megértetem vele a víz minimális szerepét a tisztálkodásban.

Már el is felejtettem, hogy milyen szőrös a Pocakos. Viszont láttam valamit, amitől majdnem leestem a párkányról. A Pocakos elkezdte leborotválni a mellkasáról a szőrt. Télen! Aztán persze majd megfagyott, és gyorsan felöltözött. Örülnie kellene, hogy egy kis satnya bundája nőtt, erre leszedi!

Fel se teszem a költői kérdést, mert ez biztos, hogy nem normális.

február 8.

Az emberek valami miatt szégyellik a szőrüket. A szégyen náluk egy fura dolog, de a pszichológus nevű drága intézmény tud rajta segíteni, ha akar.

A Pocakos nem aludt itthon. A Manci után ment volna a kosztért?

A Nünüke berezelt, hogy éhen fogunk pusztulni.

Azt mondja, én vagyok az ő hőse. Lehetnék akár asztronauta is. Érzem, hogy nincs türelmem a gyerekekhez. Különösen, mikor új szavakat találnak ki.

február 9.

Még mindig a szőrön gondolkodok.

Az emberek tehát a majmoktól származnak, ezt én is alátámaszthatom, a Pocakost pucéran látva. Lenézik a majmokat, holott azoknak legalább van valamirevaló bundájuk. Amikor pedig az emberek elkezdenek magyarázkodni erről a számukra nyilvánvalóan kínos rokonságról, azt evolúciónak nevezik.

A Pocakos ma sem aludt itthon.

február 10.

Megjelent a Pocakos. Ki van virulva. Manci jobban főzne, ha nincs itthon?

Ezen kívül egyfolytában borotválkozik, pacsmagolja magát nyakra-főre, mégis nőszaga van. Szerintetek ez normális?"