Kosár
0
0 Ft
Igaz történet két vándor szerelméről
Amikor mindkettőnek csak annyija van, amennyi a hátizsákjában elfér. Amikor két kultúra találkozik. Fogalmuk sincs a másik vagyoni helyzetéről, munkahelyéről és minden olyanról, amiről azt tanították nekünk, hogy a legfontosabbak az életünkben.
Még csak nem is beszélik egymás nyelvét, de belül a szívük azt súgja, hogy ez így van jól és ennek pont így kell lennie. Mi van akkor, ha megadják magukat a sorsuknak és hallgatnak a szívükre?
A te történeted milyen lenne, ha csakugyan a te szíved szerint alakítanád?
Arra biztatlak ezzel a könyvvel, hogy fejtegesd le magadról a sablonokat, amit gyerekkorodban tanítottak neked, hogy hogyan kell élni az életedet. Áss le mélyre és leld meg, hogy mi miatt születtél ide és mi a te saját küldetésed.
Két zarándok története ez a könyv.
Az egyik Mexikóban élt, a másik Magyarországon. Mindkettő úgy érezte, hogy valami megmagyarázhatatlan okból Spanyolországba kell mennie és megtenni az El Caminót. Ott találkoztak, még csak egymás szavát sem értették az elején. Talán emiatt mertek összeházasodni.
Az Univerzum néha megvicceli az embereket, vagy csak részei vagyunk egy nagy történetnek. Hogy melyik a mi történetünk, arra ráérzünk a szívünket követve.
Olvasói vélemények:
"Lenyűgöző! Ez az első szó, ami megfogalmazódik bennem. Nagy élmény volt az olvasása."
"Elolvastam a könyvedet, nagyon sajnálom, hogy vége lett. Csak esténként olvastam, alig vártam minden este, hogy végre folytassam. Egész úton veled voltam, minden perce nagyon érdekelt."
"Fantasztikus testi-lelki utazás leírása! Köszönöm, hogy leírtad és ezáltal a részese lehettem! Köszönöm az élményt és köszönöm a ráismerést az életemben lévő csodákra."
"Imádom a könyved!!! Lassan olvasom, hogy sokáig tartson, mert úgy érzem, mindig olvasnám."
"Olvasom a könyvedet, és nem tudom letenni."
"Jó nagy tanítást adott és rámutatott az életemre, hálás vagyok neked ezért a könyvért. Köszönöm, és hálás vagyok, hogy részese lehettem az utadnak, ami egyben az én belső utam is volt a szívemhez."
"Majdnem tönkretette a könyved a vadonatúj párkapcsolatomat. Vittem magammal a nyaralásra és ahelyett, hogy romantikusan andalogtam volna a szerelmemmel, én inkább olvastam. Teljesen magába szippantott a könyved, nem tudtam letenni!"
olvass bele
Minden egy
Körülnéztem, láttam a többi zarándokot. Egy irányba ment mindenki, békességben. Egyikükkel kutya ment, apró nyeregtáskával a hátán. A kutya is vitte a maga batyuját.
Akkor ott a hegyről lefelé menet, rövid időre eggyé váltam mindenkivel. Éreztem az előttem ott jártak energiáját, láttam a nyomukat a hátrahagyott kőhalmokban. Éreztem minden fájdalmukat a krókuszok között letett kövekben. Valaki egy fotót hagyott az egyik kő alatt. Egy pár volt a fényképen, férj és feleség. Alatta a dátum, hogy a feleség mikor született és mikor halt meg. A képet, a követ és benne a fájdalmát a férje hagyta ott. Ugyanazt az utat járja a lábunk, de a belső útja mindenkinek más. Eggyé váltam mindennel és mindenkivel. Még a bogárral is, ami áthaladt előttem az úton. Sírva jöttem le a hegyről. Valami történt a lelkemben. Csak sírtam és sírtam, míg a hátamon a nehéz hátizsák soha olyan könnyű nem volt. A lelkemben mélységes meghatottság volt, a testemben pedig könnyed lebegés. Megrendítő volt. Az az érzés, hogy mindannyian egyek vagyunk és ebben a végtelen áramlásban a magunk tempójában mind egyfelé haladunk születésünk és halálunk között. Hogy egy vagyok a földdel, az éggel. A bogárral, a mellettem elhaladó kutyával. Egy vagyok a madarakkal, a széllel és a nappal. A kövek között kibújó krókuszokkal, az út mentén zöldellő fákkal. Énem határai ott akkor pár percre szétfoszlottak és átéreztem az emberek végtelen fájdalmát, amit az úton járva hagytak maguk mögött az energiamezőben ottlétük lenyomataként.
Egy spanyol, idős hölgy, falubeli, a zarándokáramlattal szemben jött. Egyszer csak kitárta a karját és találomra megölelte az egyik zarándokot. Buen camino – mondta. Jó utat kívánt neki. Sírtam. Azzal a tömérdek érzéssel, ami a szívemben volt. Egyek vagyunk. Mindannyian egyek vagyunk. Ugyanannak a végtelen energiának vagyunk a testetöltései mindannyian. Egy írást pillantottam meg ekkor a soron következő kilométerkövön. Filctollal írta oda valaki: "We are all one – Mind egyek vagyunk." Erről szólt ez a nap.
Áramlás
Ez volt az a nap, amikor rájöttem, hogy az életben egyetlen dologban lehetünk egészen biztosak: abban, hogy minden változik. Odahaza ez kevésbé szembetűnő, lassúbb folyamat, mert az otthonunk viszonylag fix, mi meg jól belekényelmesedünk. A változások is lassabban mennek végbe.
Ráadásul a legtöbb ember keményen ellenáll a változásoknak. Ahogy egy barátnőm szokta mondani a maga páratlan humorával: ülünk a kakában és nem akaródzik kijönni onnan. Mert bár büdösnek büdös, de jó meleg. Az ismeretlen mindig ijesztő, így ellen is állunk neki rendesen. De attól még áramlik minden. Folyamatosan.
A Caminón a zarándok mozgásban van, így nincs ideje beleragadni semmibe. Minden este másik szálláson alszunk. Minden nap másféle étel keveredik elénk. Az emberek is változnak körülöttünk, éppúgy, mint a táj, az időjárás vagy a talaj színe a lábunk alatt.
Felszabadító érzés rádöbbeni az áramlásra. Ha valami elmúlik, vagy eltűnik az életünkből, az nem feltétlenül veszteség, hanem az élet áramlása. Kik vesznek most körül? Milyen emberek? Kik vettek körül hét évvel ezelőtt? Nagy részük kicserélődik az életciklusok során. Aztán idővel mindenki kicserélődik. Mert az emberek is áramlanak.
Egyfelé megyünk, mindenki Santiagóba tart, de egyikünk gyorsabb, a másikunk lassabb. Egyik a templomoknál áll meg, a másik a tájat fényképezi, a harmadik meg a pulzusmérőjét nézi és siet tovább. Együtt haladni pedig csak az egy frekvencián lévők tudnak.
